A február 23-ai német választások nyomán várhatóan nem csak új kancellárja lesz az országnak, de az évek óta betegeskedő gazdaság is új irányt vehet. A híres berlini költségvetési szigornak egy időre véget vethet, hogy mihamarabb ki kell vezetni a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a recesszióból. De hogyan?
Az elmúlt 150 év a globális gazdasági és geopolitikai erőviszonyok drámai átrendeződésének időszaka volt. A 20. század első szakaszában lezajlott Európa és az Egyesült Államok helycseréje, míg a század második felében a nyugati civilizáció komoly kihívókat kapott a feltörekvő kelet-ázsiai régió képében. A 21. század egyik legfontosabb geopolitikai kérdése, hogy Kína felemelkedése megvalósulhat-e békében, a hegemón pozícióját féltő Egyesült Államokkal való fegyveres konfliktus nélkül. Mivel magyarázhatjuk Európa pozíciójának romlását? Magasabb életszínvonalat eredményez-e az Egyesült Államok magasabb egy főre jutó GDP-je? Elemzésünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Fényes jövő állhat az olasz gazdaság előtt, a mostani fellendülés azonban csak délibáb
Olaszország elmúlt években nyújtott gazdasági teljesítménye nyomán a gazdasági elemzők egy része egyenesen olasz gazdasági csodáról, a közel évtizedes stagnálás korszakának végéről értekezik. A dél-európai ország a 2008-as globális pénzügyi válság egyik legnagyobb elszenvedője volt a nyugati fejlett gazdaságok körében. A nemzetközi összehasonlításban is kimagasló területi egyenlőtlenségekkel, alacsony munkaerő-termelékenységgel, kivándorlással és a lakosság alulképzettségével egyaránt küzdő olaszok a GDP-arányos államadósság és a kamatterhek drámai megugrásával is szembesültek. A 2020-as pandémia nyomán a G7-es országok közül Olaszország – a britek után – a legnagyobb visszaesést szenvedte el. A nagy visszaesést követő gyors visszapattanás és a kormányzat sok tekintetben fenntarthatatlan gazdaságélénkítő programjai nagyban magyarázzák az elmúlt évek kiemelkedő, azonban egyre inkább stagnálásba forduló gazdasági növekedését. Az olasz gazdaság strukturális problémái továbbra is megoldatlanul állnak a politikai döntéshozók előtt. A közeljövő nagy kérdése, hogy Giorgia Meloni képes lesz-e fordítani a baljós tendenciákon és Olaszország kivétellé válhat-e az egyre inkább versenyképtelen európai gazdaságok sorában.
Nem tépázta meg az unortodox argentin elnök népszerűségét a sokkterápia
Bő egy éve foglalta el hivatalát Argentína elnöke, Javier Milei. A bevallása szerint anarchokapitalista nézeteket valló közgazdász professzor a politikai elemzők többségének várakozására rácáfolva, protestszavazatok tömegével aratott győzelmet az elnökválasztás második fordulójában. A demokratikus felhatalmazás lehetővé tette Milei számára, hogy az elmúlt egy évben véghez vigye Argentína történetének egyik legnagyobb gazdasági stabilizációját.
Az argentin politika kontextusában is szokatlanul kendőzetlenül kommunikáló elnök közel fél tucat minisztériumot szüntetett meg, a GDP közel hat százalékát kitevő mértékben vágta meg a kormányzati kiadásokat, valamint megkezdte az állami szabályozások széles körű eltörlését. Elnöksége példátlan, a szabadpiaci, libertárius elvek mentén végrehajtott kísérlet, mely az elmúlt évben alapjaiban formálta át a sokak által sokszor leírt, számos államcsődtől szenvedő Argentína gazdaságát.
Megrengeti-e az új brit kormányt a „toxikus” büdzsé?
A júniusban rendezett választás után hivatalba lépő munkáspárti kormány mézeshetei hamar véget értek az Egyesült Királyságában. A brit közélet tömeges zavargásoktól és a költségvetés helyzete körül kialakult rossz hangulatú vitáktól lett hangos. A helyzeten az október végén bemutatott új költségvetés sem segített, ugyanis a baloldali ígéretekkel szemben a kormány adóemelésekbe kezdett, és a várható költségvetési hiány emelkedését is bejelentette. Elemzésünkben áttekintjük az új kabinet turbulens hónapjait, de kitérünk a jobboldali politikai tér átalakulására is.
Hungary’s Economy in Slow Erosion – Fourteen Years of Illiberal Policies Bear Fruit
Hungary is entering its fifteenth year of Viktor Orbán’s self-defined illiberal democracy. This article only touches upon the economic results of the fourteen years of the Orbán-era and largely ignores other (definitely not less important) aspects of the deep social change that took place in Hungary in the same period.
From a bird’s-eye view, Orbán’s new economic regime has three defining elements. The first is an emphasis on domestic consumption and investments as drivers of economic growth. The second is statism in the sense of arbitrariness in the tax system and the still outlying levels of taxation and government spending compared to regional peers. The third is the emergence of a sophisticated cleptocracy (presented as the creation of a new, „national, capitalist entrepreneurial group"), which is eroding meritocracy, competitiveness, and productivity. The three elements largely explain Hungary’s economic developments in the past fourteen years and also explain where we are now and why the outlook is not so bright for the country.
Egyre nagyobb villámok csapkodnak Netanjahu kormánya körül
A gázai konfliktus tavaly októberi kirobbanása után megalakult egységkormány a legfőbb Netanjahu-kihívónak számító Benny Gantz és pártja kilépésével felbomlott. A továbbra is Hamász kezén lévő túszok és a terrorszervezettel való kiegyezés ügye mélyen megosztja az izraeli társadalmat. Nagy kérdés, hogy a kormány kihúzza-e a menetrend szerint 2026-ban esedékes választásokig. Elemzésünkben Netanjahu politikai túlélésének esélyeit, a politikai törésvonalak átrendeződését, valamint az ország előtt álló geopolitikai kilátásokat tárgyaljuk.
A Munkáspárt történelmi sikere után a neheze még hátra van
A brit Munkáspárt a leadott szavazatok 34 százalékának megszerzésével a mandátumok közel kétharmadát begyűjtötte. Ez azonban nem az új miniszterelnök, Keir Starmer iránti lelkesedésnek köszönhető, sokkal inkább a taktikai szavazásnak és a jobboldal megosztottságának. Ráadásul pluszbevételek nélkül nehéz lesz a kívánt és ígért gyökeres változások elérése, miközben az adóterhelés már most évtizedes rekordokat dönt. A történelmi kudarcot elszenvedő Konzervatív Párt eközben egy igen nehéz vezetőségválasztás előtt áll.
A toryk megsemmisülése évtizedekre átalakíthatja a brit politikát
Rishi Sunak döntése nyomán július 4-én parlamenti választást tartanak az Egyesült Királyságban. A kormányfő lépése az ellenzéki pártokat is váratlanul érte – a Munkáspárt programalkotási kényszerbe került, míg a politikai paletta jobboldaláról érkező, a brexit-kampányból jól ismert Nigel Farage sem halogathatta tovább a döntését az esetleges visszatéréséről. A közvélemény-kutatások szerint a konzervatívok esélyei tovább romlottak, a toryk rémálma – amely szerint a Reform UK a jobboldal legnagyobb erejévé válhat – ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen. Mindeközben továbbra is igen keveset tudunk a Munkáspárt politikai szándékairól, pedig a baloldal a modern brit politika történetének legnagyobb demokratikus felhatalmazását kaphatja csütörtökön, noha támogatottsága országosan nem sokat nőtt az öt évvel ezelőtti történelmi vereség óta.
Nemcsak a toryk vannak nagy bajban, hanem a brit gazdaság is
Választást tartanak az idén az Egyesült Királyságban, de a voksolás legfőbb tétje nem az, hogy ki húzza be a győzelmet, hanem inkább az: mihez kezd majd a sima győzelemre készülő Munkáspárt a lesújtó állapotban lévő brit gazdasággal, illetve hogyan alakulnak a várhatóan vereséget szenvedő Konzervatív Párt belső erőviszonyai.